„A becsűletes kínoztatik, megostoroztatik, kipörkölik szemeit, s midőn minden kitelhető csapást kiállt, akkor törik kerékbe.”

A Bánk bán zseniális alkotás, a leginkább színpadra írt mű nagy klasszikusaink – Csongor és Tünde és Az ember tragédiája – közül. Ahogyan Shakespeare, Katona sem csak filozofál. A nézőből együttérzést, azonosulást, szeretetet, megvetést és gyűlöletet kiváltó szereplők sokaságát vonultatja fel. Ma is érvényes, magával ragadó, zsigerileg átélhető, végsőkig feszített konfliktusokból építi fel a drámai kompozíciót – mondja Vidnyánszky Attila rendező.

Évezredes Kelet és Nyugat közé szorultságunk, köztes létünk életérzése, történelmi konfliktusaink örök ismétlődése, meg nem értettségünk és kibékíthetetlenségünk a világgal – sorjáznak a bennünket máig foglalkoztató kérdések, amiket a Bánk bán sorra felvet. De Katona nem válik didaktikussá, hanem a szerelem, a hűség, a csábítás, az árulás, a hazaszeretet, a hatalom, a politika megannyi szálából alkotott megrendítő történetet – fogalmaz Vidnyánszky Attila, aki a 2002-es és a 2017-es verzió (és az Erkel-opera többszöri színrevitele után) után újra megrendezi a Bánk bánt a Nemzetiben. Amikor 2002-ben foglalkoztam a művel, az az érzet munkált bennem, hogy a világ változóban van. A világ pedig mostanra – gyökeresen és visszavonhatatlanul – megváltozott, ezért is döntöttem úgy, új előadást készítünk új gondolatokkal, ezúttal fiatalokkal. És nekünk, magyaroknak megint újra kell gondolnunk a bennünket ezer éve feszítő kérdéseinket megosztottságról, széthúzásról, gyűlöletről, amit nemzedékek nemzedékekre örökítenek.